A szülinapom eddigi legtöbbje mindig ugyanúgy kezdődött; későn kelek, csak veszekedés van, mindenki a másikra haragszik, hogy ezt nem így terveztük, meg már megint nem megyünk sehova, elkéstünk stb. Akitől várnám, fel sem köszönt, akit pedig 100 éve nem láttam (vagy nem is akartam), egyből megtalál. A 23. sem indult másképp és ugyanolyan lett, mint mindegyik. Csak egy kicsit mégis másabb, mégis egy kicsit jobb.

Elterveztük a szobatársakkal, hogy felvesszük a fizut, majd csinálunk egy old time portré, hogy legyen mit mutogatniuk az unokáiknak. Csakhogy későn keltünk, és a többieknek menniük kellett dolgozni délután. A taxi drága lett volna négyünknek, így csak néztük egymásra, mi lesz. Aztán támadt az ötlet: végre jó idő van, nehogy már ne legyen semmi! Niki és én kértünk biciklit, Emese és Kriszti pedig bestoppoltak. Délkor volt a találkozó benn a városban. (A telefonjainknak nincs térereje, így kommunikálni nem tudunk másképp, csak telepatikusan.) Nem hiszitek el, a lányok platón utaztak, csakhogy bejussanak. (Nekünk se volt rossz a fel a domb-le a domb két rossz biciklivel, de a platós utazás túltesz mindenen, főleg, hogy tilos.) 10 perc alatt öltöztünk át, kattintottak és nyomtattak. Pedig sor állt. A lányoknak 20 percük volt visszajutni dolgozni és  a város kb. 25 percre van a Resorttól. Ezt se fogjátok elhinni, de beértek. :D Ne kérdezd, hogy hogyan. Niki és én ezután feltankoltunk némi vendégváró itallal és hazatekertünk. Itthon pedig nekiálltunk főzni-sütni. Niki, a mesterszakács 100 magyar palacsintánál meg sem állt, majd két hatalmas adag paprikás krumplival vártuk azokat, akik hazajöttek a munkából. Mindenki velünk ünnepelt kinn, a gangon! Ettünk-ittunk, mindenki hozott, amit talált. Aztán beesteledett és képzeljétek, 10 percenként kaptam ajándékot. A munkahelyemen pizzát csináltak nekem, a dobozát mindenki aláírta, aki benn volt. (Ez azért érdekes, mert szülinapom előtt nagyon kiosztottam a feletteseimet. Kicsit aggódtam, hogy kirúgnak, de csúnyán bántak velem.)  Aztán jött a torta, majd karúszót kaptam ajándékba. (...hogy Miamiban biztonságban legyek a vízben...) Egy fél napig csak ettünk-ittunk olyan magyarosan, együtt. Hihetetlen volt. Aztán hatalmas nyomásra rábólintottam, hogy menjünk el bulizni, mert miközben kinn ültünk, jött a taxis és szólt, ma ingyen van a fuvar a szórakozóhelyre. Hatalmas ováció közepette buliztunk egyet. Fél háromra értünk haza, és csak folytattuk az iszogatást. Igazi wiskyt is kaptam ajándékba. Most délután 2 óra van és a csapat fele még mindig alszik.

Ezúton köszönöm Mindenkinek; aki műszakot cserélt, csakhogy ott legyen az ünneplők között, aki kaját vagy "innivalót" hozott, a rengeteg ajándékot és az egész napot! Nem volt tűzijáték, de úgy hallottam, otthon sem volt az igazi. (Először nem voltam otthon a szülinapomon. Ez többé nem fordulhat elő, mert tűzijáték nélkül nem lehet augusztus 20-át ünnepelni! ) Az utolsó blogbejegyzésbe terveztem leírni, de írom inkább most; a magyarok nélkül biztosan nem bírtam volna ki ezt a nyarat. Életem nyarát! ;)