Megvolt az első két napom lifeguardként. Szerencsére még néhány embert áthelyeztek a konyháról lifeguardnak, így akik szívesen cseréltek volna velem, már kevésbé utálnak. :D A „hígításnak” köszönhetően két csoport jött létre a lifeguardon belül. Az egyikben vannak az igazi életmentők, akiknek vizsgát kellett tenniük, a másik csapat mi vagyunk, akiknek nem kell vizsgát tennünk, és úgy hívnak minket, slide attendants, vagyis azok, akik a csúszda két végén állnak és figyelnek, jeleznek. Így megmenekültek a gyerekek a segítségemtől. :D Bár el kell mesélnem három kiemelkedő kalandot az első napomon.
Egész nap egy nagy székben kellett ülnöm a csúszdák végén és figyelnem a lecsúszókat, és jeleznem a csúszdatoronyban álló kollégának, ha jöhet a következő. Nagyon klassz lett volna, mert sunshine, koktélok, gyönyörű táj…minden, ami kell, leszámítva a jó testeket…mindegy! :D Ám egy kislány nem mert lecsúszni, pedig már félúton volt azon a csúszdán, amelyen a reggeli teszten egyikünk sem mer lejönni (reggelente az összes csúszdát ki kell próbálni, hogy működik-e). Se fel, se le, kifeszítette magát. A szüleit nem engedhettem be a területre, így nekem kellett menni. Ő is sírt és én is akartam. Nagy nehezen lekönyörögtem, de kb. 40 évet öregedtem és ugyanennyi kilót fogytam azalatt az öt perc alatt.
Ezután jött egy kis amigo (dél-amerikai), aki olyan pici volt, hogy a mutogatást se értette. Remek volt, főleg, hogy jelzett, érti, hogy nem szabad a kék matracot, amin hason lecsúszik, ott hagyni a csúszdában. Hát, persze, hogy mindig ott hagyta, mikor elfordultam. Mondanom sem kell, hogy a supervisorommal még mindig nehéz a kapcsolatom (sebaj, szép hosszú lesz a nyár kettőnknek…:D), így míg én a gyereknek, ő nekem magyarázott egész nap.
A csúcspont (még mindig ugyanezen a napon) viszont egy méhecskének volt köszönhető (és persze nekem). Soha nem csípett még meg (itt biztos megfog valamikor az is), így félek tőle. Dél körül a legnagyobb forgalomban olyan káosz lett, hogy az összes supervisor kiszaladt a kinti területre (kinn is és benn is van waterpark). Naná, hogy én és a méhecske voltunk az origoja a dolgoknak! :D Össze-vissza csápoltam a méhecske miatt, így a „jöhet a következő” jelzés a „nem jöhet” jelzéssel (fogalmazzunk úgy) ellehetetlenült.
Szóval, köszönöm a biztató üzeneteket az első kiakadásom után, sőt, még a családomnak is köszönöm, hogy jót nevetnek rajtam, mert nemhiába, ők csinálják jól! Nevessetek rajtam és velem, mert ez a nyár és ez a blog (aminek lassan inkább Bridget Jones naplója címe lesz) egyre szórakoztatóbbá válik…;)
