Sokan azt hiszik, Amerikában fényévekkel előrébb járnak a zenék és Európába, (Magyarországra meg főként) későn érnek el a nagy slágerek. Nos, szeretném ezt a tévhitet is eloszlatni. E tekintetben olyan, mintha visszafelé mennék az időben.
Nézzük az itteni slágerlistát:
- Selena Gomez: Come & Get it
- Pink ft. Nate Ruess: Just Give Me A Reason
- Justin Timberlakes: Mirrors
- Imagine Dragons: Radioactive
- Taylor Swift: I Knew You Were Trouble
- Justin Biber ft. Nicki Minaj: Beauty And A Beat
- Chris Brown: Don’t Wake Me Up
- Rihanna: Stay
- Maclemore: Thrift Shop
- Maclemore: Can’t Hold Us
Lehet, hogy nem hiszitek el, de a helyi, dellsi rádióban egész nap csak ez a tíz dal megy. Először azt hittem, olyan műsort hallgatunk épp, mint a Jáksó, hogy poénból adják egymás után ugyanazt. Aztán rájöttünk, ez egy kívánságműsor, és tényleg mindenki mindig ugyanazt kéri. Így egy nap volt, hogy hétszer hallgattuk Pinket okokat keresni vagy Chris Brownt, ahogy épp azt kéri (mint én a szobatársaimtól), ne keltsenek fel.
Ehhez jön még, hogy a Waterpark egész területén megy a zene, így amikor épp nem a konyhában hallgatjuk a rádiót, kinn, a munkaterületen szólnak ugyanezek a számok. (…mert ott ugye nem rádió van, hanem beállított dalok, és vajon melyek azok?...)
A zeneipar egyénként nagy business, pedig messze van tőlünk Los Angeles vagy épp Hollywood. Mikor első alkalommal mentek el a magyar lányok a helyi szórakozóhelyre, épp egy magyar származású producerre bukkantak. Először azt hitték, csak csajozós duma, de végül bebizonyosodott, a magyar vendéglátó hajlam csakis magyar gyökerekből eredhet. Az úriember ugyanis vendégül látta a hölgyeket és felajánlta segítségét, ha gondban lennének.
Szóval, próbáljátok ki egymás után meghallgatni a dalokat és átérzitek az amerikai könnyűipari zene (van egyáltalán másmilyen? Chopen, Beethoven?...) lényegét, mert annak ellenére, hogy Avicci márciusban Miamiban szórakoztatta a nagyérdeműt, sokan nem is ismerik! Nemhiába, az európai kultúra ezen területe is csak nálunk él tiszteletben.
